Általános jellemzők, fajtaleírás
Általános jellemzők | Fajtaleírás
Általános jellemzők
A kaukázusi juhászkutya élő bizonyítéka Darwin természetes kiválasztódásról alkotott elméletének, miszerint a legerősebb és legalkalmazkodóbb egyedek élik túl vetélytársaikat és adják tovább genetikai örökségüket. A közép-ázsiai és a dél-orosz juhászkutyához hasonlóan, a kaukázusi is évszázadok óta őrző-védő kutyaként szolgálta és szolgálja az embert, tehát nem terelte, hanem védelmezte a rábízott haszonállatokat, akárcsak gazdáját és annak minden más tulajdonát. Farkassal, medvével egyaránt felvette a harcot. Napjaink kaukázusija nemcsak nagyon attraktív megjelenésű kutyává fejlődött, de megőrizte sokoldalú felhasználhatóságát is. A legújabb kutatások és archeológiai leletek szerint a kaukázusihoz hasonló típusú munkakutyák Irak és Mezopotámia erdős dombvidékéről származnak. Nagyon sokáig alig ismerték a fajtát szülőhazáján kívül. Európában először Németországban tűnt fel az 1930-as években kiállítási kutyaként. A kaukázusi sokoldalú képességeit felismerve, a szovjet hadsereg is „besorozta” a fajtát szolgálati kutyaként, háborús és békeidőben egyaránt használták. A fajta katonai célokra való tenyésztését és fenntartását a híres Vörös Csillag kennel látta el, melyből sok mai modern kutya is származik.
A legtöbb kaukázusi juhászkutyát őshazájában napjainkban is aktív munkakutyaként használják, változatlanul kemény körülmények között. A juhnyájakat tavasszal a sztyeppéken legeltetik, majd az évszaknak megfelelően egyre feljebb haladnak a hegyekben, mindig elhagyva a lelegeltetett területet, majd visszafordulnak, és felülről lefele haladva használják a legelőket. Egy-egy juhásznak 2–3 kaukázusija van, melyek nemcsak a farkasfalkákkal, de a náluk jóval hatalmasabb medvével is felveszik a harcot. A juhászok gyakran tehénbőrből készült, 6–8 centis, hegyes végű szögekkel kivert, széles nyakörvet vagy egész kis mellényt adnak kutyáikra, hogy a ragadozók ne vehessenek fogást rajtuk. Cirkuszi medvével végzett ösztönpróba bizonyítja, hogy vannak olyan magyar tenyésztésű kaukázusiak is, melyek őrzik a fajta ősi rettenthetetlenségét. A pórázon lévő kutyák vagy egyáltalán nem féltek a ketrecben lévő állattól, vagy meg is akarták azt támadni.
Az egykori Szovjetunió különböző éghajlatú területein, például Grúziában, Örményországban, Azerbajdzsánban, Dagesztánban és természetesen a Kaukázusokban különösen sok példány él. Mivel a fajtát egymástól nagy távolságra fekvő területeken tenyésztik, eltérő típusok illetve szőr- és színváltozatok alakultak ki. Elsősorban hegyi és sztyeppei típust különböztethetünk meg. A hegyi (grúz) kutyák masszívabbak, erősebb felépítésűek, vastagabb csontozatúak, hosszabb a szőrük. A sztyeppei kutya valamivel könnyebb felépítésű, hosszabb lábú és rövidebb szőrű. A különböző típusok természetesen keverednek egymással, szó sincs elkülönült tenyésztésről.
A nyájőrző kaukázusi gazdái számára a legfontosabb szempont a kutyák munkakészsége. Nagyon szigorú szelekción ment át a fajta, és csak a legrátermettebb, a legéletképesebb, a legkeményebb, a betegségekkel szemben a legellenállóbbak maradhattak fenn. A kutyának minden körülmények között tökéletesen meg kellett védeni a pásztort, a nyájat és persze saját magát. Ha bármelyik dolgát nem tudta megoldani tökéletesen, vagy elpusztult, vagy a gazdája likvidálta. Csak a legmegfelelőbb példányok, és azok utódai maradhattak meg a mának.
Fontos tudni, hogy a kaukázusi juhászkutyára nem vonatkozik a „minél nagyobb, annál jobb” elv, nem a nyolcvan centi magas, kilencven kilós példányok előállítására kell törekedni. A középutat kell megtalálni, hiszen csak egy arányos, stabil felépítésű, nem túl lomha, mozgékony és kitartó kutya veheti fel a harcot a farkassal és a medvével. Kegyetlen, de szemléletes példa az egykori Szovjetunió területén igen elterjedt kutyaverekedtetés: mindig a kisebb testű, mozgékonyabb, kitartóbb kutya győzi le a nála nagyobb, de éppen ezért lomhább, könnyebben elfáradó egyedeket. Ez ugyanígy van a kaukázusi igazi munkája során is, mikor a farkassal kell megküzdenie. A szőrzet minőségénél is arra kell gondolni, hogy elsődleges funkciója az, hogy megvédje a kutyát az időjárás szélsőségeitől. Legyen durva tapintású, erős aljszőrzettel és ne selymes, nyitott, aljszőrzet nélküli.
Mivel a kaukázusi juhászkutya századokon át őrző-védő kutyaként dolgozott, természetesen napjainkban is hatalmas a védőösztöne a hazájából elszármazott, több generáción át nem munkára tenyésztett kutyáknak is. Nem a támadó-, hanem a védőösztöne!
Tehát semleges területen egy jó kaukázusi soha nem támad, csak ha gazdáját érzi veszélyeztetve. Bár megjelenése meglehetősen ádáz benyomást kelt, alapvetően nyugodt és kiegyensúlyozott kutya. A család minden tagját elfogadja, de idegenekkel természettől fogva inkább bizalmatlan. Bár engedelmesebb több más hasonló jellegű fajtánál, meglehetősen függetlennek és makacsnak tűnhet a könnyen képezhető fajtákkal összehasonlítva. Nagyon fontos a lehető leghamarabb elkezdett szocializáció, hogy minél több új embert és szituációt megismerjen.
A legtöbb kaukázusi nagyon jól viselkedik a gyerekekkel, sohasem tenne bennük kárt szándékosan. Mindenesetre nagyon fontos a helyes rangsor tudatosítása a kutyában, hogy nem erőszakoskodhat a nála gyengébbnek tartott gyerekekkel. Méretéből kifolyólag akaratlanul is fellökheti vagy ráléphet a kicsikre, így, mint minden fajta esetében, ne hagyjuk őket felügyelet nélkül játszani. Arra is oda kell figyelni, ha egy gyereknek sok barátja van, azok hiába kutyaszeretők, nem kell feltétlenül a család kaukázusijával barátkozniuk, mivel az ösztönösen védi a család minden tagját az idegenektől. Ha más háziállatunk is van, minél hamarabb ismertessük meg a kölyökkel és akkor együtt tartható a kaukázusi akár egy macskával is. Ami a fajtársakat illeti, szukák esetleg tarhatók együtt, de két, nem ivartalanított kan a legritkább esetben jön ki egymással. Az ideális az, ha párban tartjuk a kaukázusit, még ha nem is akarunk tenyészteni.
Tüzelésnél persze el kell zárni a nőstényt és ilyenkor felettébb csökken a kan házőrzési kedve, kivéve, ha a nőstényt kell védelmeznie. Mint minden kutya, a kaukázusi is tartható lakásban, feltéve, ha nagyteljesítményű a porszívónk és elpakoltuk a kristályvázát az alsó polcról.
A kölyöknek ugyanúgy megtanítható a szobatisztaság, hogy mit szabad tennie és mit nem, mint bármilyen más fajtának, viszont biztosan lesznek rágcsálási problémák kölyök- és fiatalkorban. A kaukázusiak nagyon jól képezhetők határozott és következetes tréninggel, azonban sohasem szabad elfelejteni – nehéz is lenne –, hogy igen nagytestű kutyáról van szó, ennek megfelelően a problémák is nagyobbak. Ami a temperamentumát illeti, a kaukázusi aktivitási foka jóval alacsonyabb számos kisebb fajtáénál, és napközben többnyire csak heverészik, hiszen a jószág körül is ez volt a feladata, hogy feküdjön és figyeljen és csak akkor támadjon, ha veszély fenyegeti az állatokat.
Mivel legtöbb ellensége éjszakai életmódot élt, a kaukázusi napjainkban is naplemente után válik aktívabbá. Ha kertben akarjuk tartani a kutyát, számolnunk kell azzal, hogy minden gyanús zajra, mozgásra ugatással reagál, azonban nem ugat ok nélkül.
Senkit ne tévesszen meg a kutya kényelmes heverészése és szundikálása, a legkisebb gyanús jelenségre felriad, a legtöbb kaukázusi meglepően fürge és agilis.
Fajtaleírás
Teste:
A kaukázusi juhászkutya nagy, illetve igen nagy, erőteljes testalkatú állat. Testének hossza valamivel nagyobb a magasságánál. Háta egyenes, széles és izmos; a rövid és széles lágyék enyhén ívelt. Fara széles, hosszú, lapos és izmos. Magasan tűzött, felkunkorodó farka a csánkjáig ér. Széles, mély mellkasa valamivel könyöke alá nyúlik. Hasa enyhén felhúzott. Erőteljes lábai függőlegesen, egymással párhuzamosan állnak. Mancsai nagyok, ovális alakúak, az ujjak íveltek. Rövid, izmos nyaka viszonylag magasan ered.
Feje:
A masszív fejre a széles koponya, az erős pofacsontok és a széles, lapos homlok jellemző. A középső barázda jól látható, a stop enyhe. Az arcorri rész és a koponya egyenlő hosszúságúak. A szorosan záródó ajkak eléggé vastagok. A füleket általában kurtítják. Szemei kicsik, ovális alakúak, mélyen ülők. Harapása ollószerű.
Szőrzete:
A kaukázusi juhászkutya szőrzete sima, alj szőrzete dús. A fején és a lábain rövidebb a szőr, mint máshol. A fajta három szőrzettípussal ismert: hosszú szőrű, rövid szőrű és középhosszú szőrű.
Színei:
A fajtát különféle farkasszürke árnyalatokban tenyésztik, a világostól (fehéres) a rozsdaszínűig terjedő rajzolattal, emellett ismert vörös, fehér, deres és tigriscsíkos színekben, továbbá többszínű és mintás bundával is. Az egyöntetű fekete szőrzet hibának számít, a fekete pettyes és az egyöntetű barna bunda pedig súlyos hibának.
Jelleme:
A kaukázusi juhászkutya eredeti hazájában marhacsordákat védelmez a két- és négylábú kártevőktől.
Territóriumát elszántan őrzi, független és igen bátor fajta. Szívós, kimondottan domináns magatartású és tele van magabiztossággal. Különösen figyelmes és erős késztetése van családja megvédésére. Szőrzete a legzordabb időben is megvédi, ezért gond nélkül tartható a szabadban is.
Társas viselkedése:
A kutya mindent és mindenkit, ami és aki csak a családhoz tartozik- gyerekeket, macskákat, csirkéket és bármi egyebet- a sajátjának tekint, s akként tisztel és védelmez. Az idegenekkel szemben bizalmatlan. Más kutyákkal szemben kifejezetten domináns viselkedésű.
Tanítása:
Aki kaukázusi juhászkutyát akar tartani, annak mind jelleme, mind fizikuma tekintetében erősnek kell lennie. Ez a kutyafajta igen domináns természetű, és a gyenge kezű gazdát nem hajlandó főnökeként elfogadni. Soha nem szabad azonban bántalmazni, vagy igazságtalanul büntetni. A megfelelő személy a kölcsönös tisztelet kialakításával engedelmes, hűséges társat faraghat belőle, amely akár az élete árán is megvédi családját és otthonát.